A Hallgatói Önkormányzat a bölcsész hallgatók érdekeit hivatott szolgálni a Kar intézményein belül. A feladatok ellátását a választott tisztségviselők: az elnök, az alelnök, a 12 hallgatói képviselő, valamint az őket körülvevő munkatársak látják el; akikre rákereshettek itt a honlapon. Képviselőitek jelen vannak a Kar, és az Egyetem döntéshozó szerveiben: a Dékáni Tanácsban, a Kari Tanácsban, a PTE Szenátusában, továbbá a Kar bizottságaiban (pl.: Gazdasági Bizottságban, Fegyelmi Bizottságban, Tanulmányi Bizottságban stb.) szem előtt tartva a hallgatók mindennapjait, jövőjét, környezetét és legfőképpen érdekeinek védelmét.
 
A Hallgatói Önkormányzat feladata az évente megrendezésre kerülő gólyatábor, a gólyabál megszervezése, melyek az elsős hallgatók beilleszkedését hivatottak segíteni. A Hallgatói Önkormányzat továbbá részt vállal különböző egyetemi felkészítok, illetve az úgynevezett Orientációs Napok szervezésében.
 
A Szenes Klubban az esti szórakozást és nappali kikapcsolódást, a Szolgáltató Irodában a nélkülözhetetlen fénymásolást, a számítógépes géptermekben internetezést a rendszeres sport és kulturális programokkal pedig az egyetemi érzést garantálja Neked a Hallgatói Önkormányzat.
 

A Hallgatói Önkormányzat tagjai

Gulyás Tibor

Vancsik Péter

Bontovics Balázs

Miskolczi Boglárka

Elnök Érdekvédelmi alelnök Szolgáltatási referens Elnöki referens
36 72/503-600 / 24235 36 72/503-600 / 24235 36 72/503 600 / 24237 36 72/503-600 / 24235
36 30/533 4965
gulyas.tibor
@pecsibolcsesz.hu
vancsik.peter
@pecsibolcsesz.hu
bontovics.balazs
@pecsibolcsesz.hu
miskolczi.boglarka
@pecsibolcsesz.hu
 

Nagy Zoltán

Várnagy Szabolcs

Lenthár Balázs

Háló Krisztián

Kulturális referens Kommunikációs referens
PécsiBölcsész főszerkesztő
Kommunikációs referens
PécsiBölcsész
főszerkesztő-helyettes
Külügyi referens
36 72/503-600 / 24235 36 30/394 6492 36 72/503-600 / 24235 36 72/503-600 / 24235
nagy.zoltan
@pecsibolcsesz.hu
szerkesztoseg
@pecsibolcsesz.hu
szerkesztoseg
@pecsibolcsesz.hu
halo.krisztian
@pecsibolcsesz.hu
 

Pap Csaba

Bokor Zoltán

Schmidt Attila

 

Sportreferens Szenes Klub, klubvezető Szenes Klub, irodavezető  
36 72/503-600 / 24235 36 72/503-600 / 24476 36 72/503-600 / 24476  
pap.csaba
@pecsibolcsesz.hu
bokorzoli@gmail.com csillag@szenesklub.hu  

 

© 2009-2011 PTE BTK HÖK

Impresszum